Kertészkedés és a lefolyók: mire figyeljünk?
Teljesen mindegy, hogy új házba költözünk vagy régi házunk udvarát szeretnénk kicsit feldobni néhány új szerzeménnyel, az ültetés során a növények igényei mellett van egy kifejezetten fontos dolog, amire hatványozottan figyelnünk kell. Ez pedig nem más, mint a fák ültetésének helye a lefolyórendszer nyomvonalának megfelelően.
Hová kerül a víz?
Amikor zuhanyozunk, főzünk, vagy éppen mosunk, természetesnek vesszük, hogy tiszta víz jön a csövekből. Azon azonban már kevesen gondolkoznak el, hogy hova is kerül szennyvíz. A lefolyórendszerek kertes- és társasházakban egyformán behálózzák a környéket. Ezeken a csöveken keresztül távozik a szennyvíz otthonunkból, azonban ezek a csövek is éppúgy megsérülhetnek, vagy éppen eldugulhatnak, mint a házon belül található lefolyók.
Ezekre a lefolyókra a legnagyobb veszélyt a megfontolatlanul ültetett fák jelentik. A facsemeték ugyanis, ha túl közel ültetjük őket a lefolyórendszer csöveihez, vékony gyökereikkel beférkőznek a csövek hajszálrepedéseibe és később szétfeszítik azt, vagy éppen a cső belsejében indulnak burjánzásnak. Előbbi esetben komoly csőtörés, utóbb esetben viszont bontás nélkül elháríthatatlan dugulás jön létre.
Védjük a lefolyórendszert!
- Ehhez akár szakembert is hívhat: Kattintson ide!
A modern technológiának köszönhetően már léteznek olyan szerkezetek, melyek képesek a lefolyócsövek pontos helyét meghatározni. Egy szakember segítségével tehát könnyedén felvázolhatjuk, kertünk mely szakaszaira ültethetünk fákat, bokrokat és cserjéket, és hol hasznosabb inkább a füvesítés vagy a virágok mellett dönteni.
További bejegyzések
Mikor érdemes ózonos fertőtlenítést végezni otthon vagy irodában?
Az ózonos fertőtlenítés egyre népszerűbb megoldás otthonokban, irodákban és egyéb zárt terekben, ahol a higiénia és a levegőminőség kiemelten fontos. Az ózon (O₃) rendkívül erős oxidálószer, amely elpusztítja a baktériumokat, vírusokat, penészt és kellemetlen szagokat
A keresőoptimalizálás 10 éves hatása a magyar piacon
Tíz év. Nem tűnik soknak, pedig az online világban ez valóságos korszakváltás. 2015 környékén még teljesen más volt a net. Másképp néztek ki a weboldalak, másképp viselkedtek az emberek is, és persze a Google is
Fogászati allergiák és érzékenység: hogyan segíthet a biológiai megközelítés?
A fogászati kezelések, bár rendkívül fontosak az egészségünk fenntartásában, gyakran magukban hordozzák a veszélyt, hogy allergiás reakciókat vagy érzékenységi problémákat válthatnak ki. A biológiai fogászat ezen a területen is nagy segítséget nyújthat, mivel olyan anyagok








