Egyre több magyar szeretné felújítani otthonát
A gazdasági válság óta drasztikus mértékben csökkentek Magyarországon a házépítési szokások, ezzel egyetemben pedig a lakásfelújítás mértéke is jelentősen visszaesett. A legfrissebb kutatások alapján azonban bár előbbi esetben még csak nem is várható jelentős javulás, addig a felújítások vagy átalakítások terén a magyar lakosság jelentős tervekkel rendelkezik, így honfitársaink jelentős többsége egye éven belül szeretné felújítani otthonát.
Szinte mindenki fel akar újítani
- Kezdje a felújítást itt: tapetabolt.com (Klikk)
A magyar lakosság építkezési-, illetve lakás-felújítási szokásait vizsgáló kutatást a piac öt legnagyobb építőipari vállalkozása készítette el, amelynek során több mint 40 ezer potenciális ügyfelet kérdeztek meg a témában. A mintavétel alapján tehát a kutatás igencsak reprezentatív volt, ezen felül pedig meglepő eredményeket is szült, hiszen a megkérdezetteknek mindössze 3,5 százaléka nyilatkozott arról, hogy semmiféle felújítást vagy építkezést nem tervez az elkövetkezendő három évben.
A felmérésből kiderült ugyanakkor, hogy a magyar lakosságnak közel negyven százaléka a kutatás időpontjában már benne volt egy kisebb vagy nagyobb felújítási munkálatban, így 48 százalékuk felújított valamit, 42 százalékuk pedig építkezéshez köthető átalakításokat hajtott végre, tehát nem csak kimeszelte otthonát, hanem legalább nyílászárót- esetleg tetőt cserélt.
A felmérés egyik legérdekesebb pontja a fentieken túl az volt, hogy a megkérdezett mintegy 40 ezer ember több mint 37 százaléka a közeli jövőben feltétlenül szeretne belevágni egy kisebb vagy nagyobb mértékű felújítási munkálatba. Noha a mintavétel óriási volt, és lehetővé tette volna az alaposabb kutakodást is, sajnos a szakemberek nem mélyedtek bele alaposabban abba, hogy a tervezett lakásfelújítás mekkora méreteket ölt majd.
A megoldás az építőipar problémájára?
Ezáltal a közel 40 százaléknyi emberből nem tudni, hogy hányan tervezték csak lefesteni az ablakkereket, és mennyien gondolkoztak valódi átépítésekben, amelyekből már az építőipar is profitálhatna. Az adatokból azonban így is az következik, hogy a magyar emberek jelentős részének ismét fontossá vált az, hogy megszépítsék és otthonosabbá tegyék lakókörnyezetüket, ami egyet jelent azzal, hogy az építőipar számára egy újabb reménysugár gyúlt a válságból kivezető úthoz.
A múltban több kutatás is felhívta a figyelmet arra, hogy egy lakásfelújítással ma már többet is elérhetünk annál, minthogy egyszerűen széppé varázsoljuk saját életterünket. Amennyiben például a felújítás során a külső szigetelésre és új nyílászárókra is költünk, azzal egy hosszabb távon megtérülő befektetést kiviteleztünk, hiszen ezzel nagymértékben csökkentettük a rezsi, de főként a fűtésszámla költségét, illetve az ebből fakadó közvetett, illetve közvetlen terheket. Ezen felül az ingatlan értékét is megnövelhetjük egy ilyen beruházással, az eladás során ugyanis ma már nem csak kelendőbbek a jobban szigetelt otthonok, hanem ez természetesen vételárukat is alaposabban megemeli.
További bejegyzések
Mikor érdemes ózonos fertőtlenítést végezni otthon vagy irodában?
Az ózonos fertőtlenítés egyre népszerűbb megoldás otthonokban, irodákban és egyéb zárt terekben, ahol a higiénia és a levegőminőség kiemelten fontos. Az ózon (O₃) rendkívül erős oxidálószer, amely elpusztítja a baktériumokat, vírusokat, penészt és kellemetlen szagokat
A keresőoptimalizálás 10 éves hatása a magyar piacon
Tíz év. Nem tűnik soknak, pedig az online világban ez valóságos korszakváltás. 2015 környékén még teljesen más volt a net. Másképp néztek ki a weboldalak, másképp viselkedtek az emberek is, és persze a Google is
Fogászati allergiák és érzékenység: hogyan segíthet a biológiai megközelítés?
A fogászati kezelések, bár rendkívül fontosak az egészségünk fenntartásában, gyakran magukban hordozzák a veszélyt, hogy allergiás reakciókat vagy érzékenységi problémákat válthatnak ki. A biológiai fogászat ezen a területen is nagy segítséget nyújthat, mivel olyan anyagok








