Költözés bakik, amelyeket az emberek nagy része el szokott követni
Akárhogy is nézzük, a költözés a legtöbb esetben sok stresszel, és idegeskedéssel szokott járni. Sokszor az ember hiába próbál meg hetekkel előre már felkészülni a költözésre, végül egy aprócska dolgon csúszik el az egész, és lesz belőle egy akkora káosz, amit aztán éveken keresztül emlegetni fognak.
Pedig maga a költözés nem egy bonyolult feladat: Össze kell pakolnunk minden holminkat dobozokba, és zsákokba, majd át kell szállítanunk az új otthonunkba kipakolni azokat, úgy, hogy mindennek új helyet találjunk.
Vannak tipikus hibák, melyeket az emberek gyakran elkövetnek akkor, ha a költözésre kerül a sor, de szerencsére tanulva mások hibájából, mi ennél csak ügyesebbek lehetünk.
A Költözés egyik legfontosabb pontja a tervezés
Nagyon fontos, hogy előre kitűzzük a költözés dátumát, hogy legyen időnk előre felkészülni rá. Akik még sosem költöztek, gyakran azon vannak, hogy minél előbb bepakolják a dobozokat és a zsákokat a régi lakásukban. Persze mindenki sietni szeretne, de sajnos gyakran tervezés nélkül, meggondolatlanul dobálnak bele az emberek mindent a nagyméretű dobozokba.
Ezzel lehetséges, hogy tényleg nyernek némi időt, ám legalább ennyit fognak veszíteni akkor, amikor ezeket a dobozokat ki is kell pakolni.
Mindenképpen kategorizálnunk kell a holmijainkat, hogy külön dobozokba kerüljenek a konyhai, a hálószobai, illetve a fürdőszobai dolgaink. Természetesen végül ezeket a dobozokat ne is felejtsük el feliratozni.
A bepakolás után sokan úgy vannak vele, hogy a dobozok elszállítását meg tudják oldani saját maguk is, aztán végül az egészből egy több órán át tartó bosszankodás lesz. Sokkal okosabb ötlet felkeresni egy megbízható költöztető céget, aki sokkal rövidebb idő alatt, precízen, és a szállítandó dolgainkra odafigyelve szállítja át a lakásunk tartalmát az egyik ingatlanból a másikba.
Bár hihetjük azt, hogy pénzt spórolunk meg, ha a költözést a saját kezünkbe vesszük, valóban sokkal többet fizetünk akkor, ha egy méregdrága bútort fogunk összetörni a nem megfelelő szállítás során.