A zöld szemű szörny
A féltékenység gyakran mérgezi kapcsolatainkat. A zöld szemű szörny először egy Shakespeare-drámában jelent meg, majd az évszázadok során egyre inkább a féltékenység szimbólumává vált és remekül jeleníti meg azt az erős, fel-fellángoló érzést, amelyet a féltékenység vált ki az egyik – vagy esetenként mindkét – félből.
A partnerekben gyakorta csak a gyanú merül fel, hogy a másik megcsalja őt, de az is szinte mindennapos, hogy derült égből villámcsapásként érkezik a bizonyosság: szerelmünk, életünk értelme, választottja nem munkamegbeszélésen vagy konditeremben, hanem leginkább a pirosban jár.
A megcsalás miértje
A megcsalás döntés kérdése, még ha nem is mindig egyértelmű a döntést megelőzően a feltett (vagy fel sem tett) kérdésre a válasz. Sokan azért döntenek a megcsalás mellett, mert nem boldogok a kapcsolatukban, mások meg azért, mert elégedetlenek egy-másik aspektussal az adott házasságban vagy élettársi kapcsolatban, de szép számmal növelik azok is a hűtlen partnerek táborát, akik nem szeretnék, vagy nem tudják elhagyni a másikat, ugyanakkor nem találják a meghittséget, a számukra megfelelő intimitást állandó partnerük mellett.
A féltékeny fél
Remek anyanyelvünk van. A féltékenység szó már magában kifejezi egyrészt azt, hogy FÉL lehet belőlünk a kerek egésszel szemben, amit partnerünkkel élünk meg, másrészt, egy másik aspektusát vizsgálva a féltékenység szónak és magának az érzésnek az is lehet, hogy FÉL-ünk attól, hogy valóban igazak-e a pletykák, hogy a megérzéseinknek vannak-e valós alapjai.
Ha partnerünkkel kapcsolatban csak sejtéseink vannak, hogy tilosban jár, nehéz kezelni a helyzetet. Egyszerre érez az ember dühöt, ugyanakkor reményt, továbbá csalódást, féltékenységet, árulást és szégyent. A féltékenység komoly, negatív hatással lehet a szexuális életre, a potenciára és a meghittségre is.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban megcsalás áldozatai vagyunk, számos dolgot kell mérlegelni, javasolt először magunkkal szembenézni, az érzéseinket megvizsgálni, ha szükséges szavakba önteni, majd ezt követően higgadtan megbeszélni partnerünkkel, hogy hogyan tovább.