A keresztszemes hímzés alapjai, avagy miként lássunk hozzá

A keresztszemes hímzés ugyan nem egy megtanulhatatlan vagy nehéz hímzéstípus, ellenben sokan még az alapokon sem jutnak túl vele, holott ezek elsajátítása nem nehéz. Lényeges azonban, hogy rengetegen már ott elakadnak, hogy beszerezzék maguknak a megfelelő alapanyagokat, hiszen tény és való, hogy ezek nélkül bizony nagyon nehéz lehet. Éppen ezért összegyűjtöttük, hogy miként és mivel is lássunk hozzá a keresztszemes hímzésnek.

Céges logó hímzés ruhára

Az alapanyagokról

Normál esetben nagyon sokféle alapanyagra hímezhetünk, azonban a legcélszerűbb általában az úgynevezett kockalyukas anyagokat, azaz a kongrékat választani, amelyek a gyakran előre rajzolt minták révén komoly könnyedséget jelentenek. Használhatunk ehhez kisebb, de akár nagyobb felbontású, illetve lyukakkal ellátott anyagot is annak függvényében, hogy mekkora és milyen tűvel, illetve hány szállal állunk neki a hímzésnek. A legtöbb esetben ugyanis egy kockán belül függőlegesen és vízszintesen is megtalálhatunk 4 darab anyagszálat, amit Aidának nevezünk. Ezzel szemben ott a Panama, ami egy sokkal sűrűbb szövésű, rendszerint csak 2-2 anyagszálas megoldás egy kockán belül. Erre lényegesen aprólékosabb és szebb hímzés is készíthető.

Persze választhatunk magunknak hímző vásznat is, ami egyenletes szövéssel rendelkezik, nincsenek úgynevezett kockái, és szabad szemmel is jól látható szálakkal készült. Amennyiben segédvásznat használunk könnyítésként, akkor lényegében teljesen mindegy, hogy mire hímezünk, a lényeg ugyanis az, hogy utólag kihúzzuk a munka alól és kész is. Néhányan tartanak attól, hogy a hímzett alapanyag esetleg összemehet vagy kinyúlik. Ezt nagyon könnyen elkerülhetjük, illetve ellenőrizhetjük, mindössze mossuk ki, mielőtt nekiállnánk kézimunkázni, és biztosan nem lesz vele baj. A hímzők számára jó hír, hogy ma már kaphatók úgynevezett speciális műanyag vásznak, amelyek azon túl, hogy rendkívül merevek, nem bomlanak a széleik, ezáltal könnyedén, nyúlás és deformáció nélkül körbevágható, így ideális akár díszek készítésére is.

Fontaltípusok

A piacon jelenleg három különböző hímzőfonalhoz lehet hozzájutni. A legjobb minőségűek a DMC és az Anchor márkájúak, amelyek kezelhetők és jó színtartók, ellenben nem mindenhol könnyű beszerezni őket. A harmadik típus a Puppets, amit már több helyen kapni ugyan, és hat szálból állnak, de minőségük nem mindig kielégítő.

Tűk

Amit fontos tudni, hogy varrótűt nem célszerű kézimunkához használni – bár lehet, de gyakran megbökjük vele magunkat – így szerezzünk be inkább egy tompafejű hímzőtűt.

Minták

Az előre rajzolt minták mennyisége végtelen, így tájképektől kezdve egyszerű gyerekmintákig bezárólag minden kapható.

Így kezdj neki

A hímzés megkezdéséhez először keressük meg az anyag közepét, és ott induljunk el, de nagyobb mintánál állítólag biztonságosabb sarkoktól kezdeni. A fonal rögzítését az anyagon többféle módon megtehetjük. Vagy házul és elől kötjük meg, vagy az anyagszálak közé húzzuk a fonalat. Hosszú véget soha ne hagyjunk kilógni, mert rontja az összképet, és gyakran összeakadhat a munka során más fonalakkal, elől pedig ez kifejezetten csúnya látvány.

Kategória: Életmód | Címkék: