6 biztos jel, hogy megcsal a párod

Egy párkapcsolat számtalan formában futhat zátonyra, de a lépcsőfokok, a fokozatok ezen a téren is megtalálhatók, ebből kifolyólag a megcsalás alighanem már sok-sok eseménysorozat végső stádiuma, ami megelőzhető lett volna. Sokan azonban annyira naivak, elfoglaltak vagy csak egyszerűen párjuk hazudik mesterien, hogy képtelenek felismerni a megcsalás egyértelmű, már-már ordító jeleit.

Az alábbiakban a legbiztosabb nyomokat foglaltuk össze azzal kapcsolatban, hogy amennyiben ezeket tapasztalod, akkor biztosan téged is megcsal a párod.

1. A legbiztosabb jele a megcsalásnak általában elég megdöbbentő, hiszen párunk hirtelen, minden ok nélkül sokkal figyelmesebb és kedvesebb veled, szinte a tenyerén hordoz, ami azért van így, mert megpróbál enyhíteni a lelkiismeretén. A bókok és a nyilvánvaló cselekedetek – például elvégez egy olyan házimunkát, amit nem szokott – ajándékkal lep meg téged, holott már évek óta nem kaptál tőle semmit sem a karácsony kivételével.

2. Vannak emberek, akik a fenti példával ellentétben inkább magukba zárkóznak, minden korábbinál jobban elhidegülnek párjuktól abban az esetben, ha más is áll a háttérben. Gyakoriak ilyenkor a dührohamok, az érzelmi kitörések, a hangulatváltozások, egyszóval egy sor olyan dolog, ami nem normális. Ha ennek nem ismered az okát, tehát nem munkahelyi gond vagy gyász áll a háttérben, akkor kezdhetsz gyanakodni.

3. A párkapcsolatokban a felek hajlamosak arra, hogy teljesen érdektelenné váljanak saját külsejükkel, öltözködésükkel vagy éppen frizurájukkal kapcsolatban. Ha azt veszed észre, hogy a párod váratlanul elment fodrászhoz, új hajat vágatott, divatos ruhákat vett, elkezdte sminkelni magát, esetleg nekilátott sportolni, holott korábban ezek egyáltalán nem voltak jellemzőek rá, akkor annak egy célja lehet – már amennyiben kicsit elhidegültetek egymástól –, mégpedig az, hogy meghódítson valakit. Ez könnyen lehet, hogy éppen te leszel, de ebben más jelek megléte mellett egyáltalán nem szabad biztosnak lennünk.

4. A veszekedések minden kapcsolatot jellemzik, valamelyiket a hangosabbak, másokat a halkabbak, de összezördülések mindig vannak és lesznek is. Ezek azonban mondhatni normálisak, és soha nem szabadna közben felmerülnie a szakítás, a válás gondolatának. Ha párod váratlanul mégis ezzel jön minden egyes veszekedés alkalmával, akkor érdemes odafigyelned rá, mert lehet, hogy már van valaki a háttérben.

5. Nyilvánvaló és egyértelmű jel, ha párunk rendszeresen későn ér haza a munkahelyéről, esetleg folyamatosan túlórára, vagy más kifogásokra hivatkozva marad el. Még nyilvánvalóbb azonban, ha már direkt téged kezd el kritizálni annak érdekében, hogy veszekedést robbantson ki, aminek hatására ismét leléphet otthonról. Szerinted ilyenkor hová megy?

6. Ha a párod teljes érdektelenséget mutat mindenre, ami veled kapcsolatba hozható, és inkább a tévé vagy a számítógép előtt ücsörög, esetleg folyamatosan telefonját nyomkodja ahelyett, hogy rád figyelne, akkor biztosan máshol, hovatovább máson járnak a gondolatai.

Kategória: Életmód